lizzard logo

Hello 2018, viszlát 2017

Neked való ez a túra, ha a mozgás és a természet szimbólumai által szeretnél visszagondolni a 2017-es évedre és köszönteni az újat. A túra során képzeletben felviszünk mindent a hátizsákunkban, amit az ide évben gyűjtöttünk, majd amiről úgy gondoljuk, hogy nincs szükségünk rá, azt fent is hagyjuk, hogy legyen benne hely az új dolgok eljövetelének. Tarts velem erre a szimbolikus túrára és készítsük fel a hátizsákunkat az új évi túrákra, utazásokra, az életünkre.

Trénerként, coachként az élményalapú fejlesztésben hiszek. A természet állandóságai és változékonyságai (pl. időjárás, domborzat, természeti adottságok, túra útvonal stb.) párhuzamba állíthatóak életünk eseményeivel, kihívásaival, ebből a párhuzamból ihletet, erőt meríthetünk saját céljaink, vágyaink megvalósításához.

Mégis mi fog történni? 

A meghívás arra szól, hogy a túra során feladatokat, kérdéseket ajánlok meg nektek, ezeket nem kötelező megválaszolnotok, megcsinálnotok, dönthettek úgy is, hogy csak velem sétáltok, szemlélődtök, figyeltek.

Időpont: 2018. január 6. szombat

Találkozó: Csillebérc KFKI autóbusz végállomás

Indulás: 8 óra 50 és 9 óra között

Érkezés: 13 óra

Táv: 7,5 km

Emelkedés: 320 m

Időtartam: kb. 3 óra

Nehézség: könnyű

A túra végén, ha van kedvetek beülhetünk a Normakert vendéglőbe egy forró levesre, teára vagy egy bambira. A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt.

A túra vezetése térítésmentes.

Jelentkezés e-mailben: nacsanora@gmail.com

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1664411270306528/

Várlak titeket!
Nóri

e62b179863cab7d2bef8de5f29d73475

Tervezd meg saját El Camino-d! – Utazástervező workshop

 

Időpont: 2017. május  8.  13:00-17:00

Helyszín: Szelence Café – 1013 Budapest, Pauler u. 8. – https://www.facebook.com/szelencecafe/

Régóta tervezed, hogy jó lenne elutazni, valahová elmenni egyedül, de eddig még nem szántad rá magad a tervezésre, kivitelezésre? Úgy érzed nincs rá anyagi fedezeted? Van valami, ami visszatart?

Neked szól ez a coaching szemléletű workshop, ha szeretnéd tisztázni magadban, hogy hová és miért szeretnél elutazni, hogy milyen erőforrásokra lesz szükséged az út során és mit honnan fogsz beszerezni. Segítünk abban is, hogy milyen lehetőségeid vannak arra, hogy megteremtsd az anyagi fedezetet, hogy hogyan tudsz kevés pénzből, de biztonságosan utazni.

Workshop vezetői:
Tervezői etap – Nacsa Nóra – Life coach
Megvalósítási etap – Vető Julianna – Let’s go anywhere blog írója

Együttműködő partnerünk, barátunk: Beférek a bőröndbe? – blog írója, aki jelenleg Kínában él
www.facebook.com/beferekaborondbe/

Workshop díja: 3500 Ft

Díj tartalmazza:
*a szakmai vezetést,
*egy szelet süteményt,
*egy bögre teát,
*tervező-megvalósító füzetet,
*felhasznált kreatív eszközöket

A jelentkezés előzetes e-mail regisztrációhoz kötött: info@nacsanoracoaching.hu

“Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.” Nicholas Sparks

Várunk szeretettel és lelkesedéssel!
Juli és Nóri